Minél többet szaladgál az ember a világban, annál magányosabb. Egy régi ismerősömmel találkozom holnap, és azon gondolkodtam, hogy mitől van ez a melegséggel teli várakozás. Már nagyon régen találkoztam bárkivel is ebből a társaságból, és az ismerősöm személyét most ehhez a közösséghez kötöm. Ezután arra gondoltam, hogy ez a melegség onnan jön, hogy vele ezt a kis magányt fogom pótolni holnap.

Az ember élete során különböző közösségekbe, iskolai osztályokba, baráti körökbe, munkahelyi közösségekbe lép be, lép ki. Az elhagyott közösségek egy darabka magányt hagynak az emberben, így sok elhagyott közösség sok-sok magányos darabkát hagy bennünk. Ezek a kis magára hagyatott részeink a közösséget fogják hiányolni, és ha néha csillapodik is magányuk egy sörözés közben régi barátainkkal, úgy tűnik, mégsem fog soha elmúlni. Örökre ott marad az emléke egy valahová tartozásnak, a világnak egy darabkájához, amiről sokat tudunk, de már részesei nem lehetünk.